Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



9. nap: Éjszaka esett, reggel is esik. A reggelivel megint nem kapkodunk, talán csendesedik az eső, és nem ázunk bőrig. A levegő melegebb lett, de még mindig esik. Tovább nem húzhatjuk az időt, elindulunk. Komótosan, öreg urasan haladunk, nem akarjuk, hogy alulról is ázzunk, amit a kerekek vernek fel. A töltés tetején, murván haladva nem is lehet sietni. A keskeny gumik a nagy súllyal belevágódnak a megázott gát kérgébe. Ahol vizesebb, ott meg is csúszik a hátsó kerék. A lehető leghamarabb le kéne innen kanyarodni, mert nehéz a haladás. Egy hídhoz érve kimegyünk a főútra. Pár perc múlva defektet kapok. Még szerencse, az első kerékbe kaptam üvegszilánkokat. Ezt könnyebb kivenni és javítani. Szerelés közben az eső is elállt, szakadozik a felhőzet, és a napocska simogatja az arcunkat. Most már talán nem fogunk ázni-fázni. Mivel későn indultunk, ezért kevés pihenőt tartva robogunk. Menet közben versenybiciklissel találkozunk. Olyan 60 év körüli, jó kondiban lévő illető. Miklós szóba elegyedik vele, és menet közben beszélgetve, jó tempót tartva faggatja, milyen utat javasol Stuttgart felé. Aalen alatt van egy kis falu, ahol a Reems patak indul. Ez a patak átfolyik Waiblingenen. Szerinte ez lenne a legjobb. A távot kemény két nap alatt, vagy laza három nap alatt lehet megtenni. Előzőleg már beszéltünk róla, és ezt választjuk. Fényképezni, nézelődni nincs mit. ¼ 8-ra Donauwörtbe érünk, ahol egy horvát illető szállását választjuk. Egy második emeleti szobát kapunk, ahol alszunk, és tovább szárítgatjuk a nedves holmijainkat. Táv: 94, 4km